2013. szeptember 6., péntek

Borsófőzelék

Nagyon szeretem a borsófőzeléket, de szeretem, ha változatosabb az ízvilága, ezért kerestem egy nem feltétlenül szokványos receptet és ezt találtam. Az alapanyagokat nem módosítottam a főzés metódusán változtattam csak keveset. Nekünk nagyon bejött, nálam legközelebb is így fog készülni ;)


Hozzávalók: (3 személyre)
- 350 g borsó
- 1 babérlevél
- 4 ek liszt
- 5 dl víz
- 5 dl húsleves alaplé
- 1 kis pohár tejföl
- 0,5 dl főzőtejszín
- só, bors, szerecsendió, pirospaprika
- petrezselyemzöld
- 1 fej vöröshegyma
- 2 gerezd fokhagyma
- fél ek vegeta
- 2 ek olivaolaj

Elkészítés:
A hagymát kockákra vágjuk és olajon üvegesre pirítjuk, ekkor adjuk hozzá az áttört fokhagymát és őrült pirospaprikát, meg a liszt felét, amit kicsit megfuttatunk. Majd jöhet rá a borsó, a vízzel higított alaplé, sózzuk, borsozzuk, meg a szrecsendiót is hozzáadjuk. Addig főzzük míg a borsó meg nem puhul. Ezalatt a tejfölt a tejszínnel és a maradék liszttel csomómentesre keverjük. Mikor a borsó már puha a levéből hozzáadunk a tejfölös keverékhez és simára keverjük vele, amit így adunk hozzá a meleg főzethez. Addig rotyogtatjuk így együtt, míg a megfelelő sűrűségűvé nem válik. Tükörtojással vagy sült virslivel kínálhatjuk.

2013. szeptember 5., csütörtök

Csokis tejbegríz

Nemrégiben készült nálam vaníliás tejbegríz, ez a finomság annak a párja, csak apró különbség gyanánt keserűcsokipuding váltotta ki a vaníliapudingot és két marék tejcsoki chips is került bele a pudingpor előtt közvetlenül. Aki gyerekkkorában a friss tejbegrízbe előszeretettel keverte bele a kakaóport, mint én is, az imádni fogja :D
 
 

2013. szeptember 4., szerda

Játék a Madárért?

Senkinek sem kell ez a szegény árva kismadár, aki hűtőmágnes és Linda madarának hű mása? Szomorú vagyok :( Na jó, akkor hozzácsapok három magyaros kitűzőt is a nyereményhez. A részvételhez szükséges feltételeket ITT olvashatjátok. Sütire fel!



2013. szeptember 3., kedd

Kukorica krémleves

Ez egyik kedvenc levesünk Pé- vel, ezért elég gyakran készítem. Az eredeti receptet még a NoSalty-n találtam.
 
 
Hozzávalók: (3 személyre)
- 250 g mirelit morzsolt kukorica
- curry, só, bors
- 1 ek liszt
- 2 dl tej
- 325 g tejföl
- 1 fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- petrezselyemzöld
- 6 dl húsleves alaplé
- 2 ek olivaolaj

Elkészítés:
A kockákra vágott vöröshagymát az olajon üvegesre pirítjuk, csak ekkor adjuk hozzá a áttört fokhagymát és kicsit megfuttatjuk. Hozzáöntjük a kukoricát és az apróra vágott petrezselymet, sót, borsot, így kicsit átmelegítjök. Ezután felöntjük az alaplével és beleszórjuk a curry port is. Kicsit hagyjuk, had rotyogjon. A tejet a tejföllel és a liszttel simára keverjük. Mikor a kukorica már megpuhult, akkor botmixer segítségével addig pépesítjük, míg szép sima nem lesz, aki nem szereti a héját át is paszírozhatja szűrőn, de nekünk nem baj, ha kicsit darabos. Végül apránként hozzáadjuk a tejfölös keveréket úgy, hogy előtte hozzákeverünk a kukoricapépből, így nem fog a hirtelen hőmérséklet különbségtől kicsapódni. Tálaláskor pirított bacon kockákkal, vagy zsemlekockával és sajttal  is kínálhatjuk. Isteni finom, de tényleg!

2013. szeptember 2., hétfő

Töltött kiflik

Ezt az ötletet Receptnaplónál láttam meg és arra gondoltam, hogy Pé- nek remek lenne vezetés közben könnyen fogyasztható ebéd alternatívaként, így hamar meg is leptem vele, de csak nagyvonalakban követtem a receptet ;) Gyorsan elfogyott.
 

Hozzávalók:
- 8 kissebb kifli

- 2 főtt tojás
- 1 nyers tojás
- 15 dkg reszelt edami sajt
- 50 g Rama
- só, bors, őrült paprika
- 8 paprikásszalámi karika
- 6 szelet párizsi
- 3 marék fagyasztott kukorica

- 1 nyers tojás
- szezámmag

Elkészítés:
A kifliket kettévágjuk és egy fakanál nyelének segítségével kiügyeskedjük a belsejüket, így  csinálva helyet a tölteléknek. A töltelékhez felaprítjuk a szalámit, párizsit, főtt tojásokat, majd megolvasztjuk a margarint és lereszeljük a sajtot. Minden a töltelékhez előkészített hozzávalót egy tálba öntünk és alaposan összekeverünk. A kiflik belét megszáríthatjuk morzsának vagy kockának levesbetét gyanánt, de olyan finom puha volt, hogy nálunk nem volt erre szükség ;) A kibelezett, megfelezett kifliket alaposan megtömjük a töltetlékkel, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket. A tetejüket megkenjük a felvert tojással és megszórjuk szezámmaggal, így mehet az előmelegített sütőbe 175 fokon 20 percre. Mikor már szép barna a teteje és a sajton látszik, hopgy megolvadt, akkor már biztosan kész. Nagyon ötletes és könnyen fogyasztható :D

2013. szeptember 1., vasárnap

Sün Balázs

Csukás István: Sünmese

Tüskéshátú sün barátom,
Merre jártál, mondd, a nyáron?
Itt az ősz, a lomb lehullt már,
Most látlak, hogy előbújtál.
Körmöd kopog, eliramlasz,
Vigyázz, itt a tél, te mamlasz!
De a sün nem jön zavarba,
Belebújik az avarba. 
 
Forrás.
 
Halkan jegyzem meg, hogy Dargay Attila rajzolt meg Vuk-ot is ;)

2013. augusztus 31., szombat

Hennázás

Nemrégiben egy rendezvényen dolgoztam és ott találkoztam egy hennafestővel, akitől ellestem a szakma csínját- bínját, na jó az alapokat legalábbis és szert tettem életem első hennájára a vádlimon ;) Emellett elég sokat olvastam a neten a különböző mintákról, technikákról és hennaporokról, majd beszereztem egy alap készletet. Úgy gondolkodtam, hogy aki írókázni tud, annak menni fog ez is. Szerencsére igazam lett! ;)


Barátnőim voltak az első szerencsés próbaalanyok :D

Immár hennázást is vállalok! :)

2013. augusztus 30., péntek

Szilva krémleves

A maradék szilvából úgy gondoltam, hogy leves lesz, ehhez kerestem recepteket és ezt az eredeti ötletet használtam fel hozzá. Nagyon fincsi lett.


Hozzávalók:
- 60 dkg magozott szilva
- 1 l víz
- 2 kis doboz natúr joghurt
- fél kk őrölt szegfűszeg
- fél kk őrölt fahéj
- fél citrom leve
- 6 ek cukor
- 1 ek liszt
- 1 csipet só

Elkészítés:
A szilvát megmossuk majd kimagozzuk, felöntjük vízzel, citromlével, cukorral, sóval és rászórjuk a fahéjat, szegfűszeget is. Közepes lángon 20- 30 percig hagyjuk főni, hogy megpuhuljon. A joghurtokat a liszttel csomómentesre keverjük. Mikor a szilva már kész, akkor botmixerrel pépesítjük. A pépből hozzákeverünk a szobahőmérsékletű joghurthoz, így adjuk hozzá a forró léhez, hogy ne csapódjon ki. Kihűtjük és hűtőben tároljuk, hidegen tálaljuk.

2013. augusztus 29., csütörtök

Paradicsomos húsgombócok olaszosan

A gombalevesem mellé kerestem valami könnyű főfogást és ekkor jött az ötlet, hogy legyen valami tészta és mivel rengeteg paradicsomot kaptunk Anyosomék kertjéből, így adta magát a húsgombóc. A receptet még Chefviki-től mentettem le és most ki is próbáltam. Nagyon finom volt, csak apró módosításokat hajtottam végre a recepten. Ráadásul a Juditkánál nyert tányéromat is ki tudtam hozzá próbálni ;)


Hozzávalók: (4 személyre)

Szószhoz:
- 2 óriási bikaszín paradicsom
- friss bazsalikom és oregánó a kiskertből
- só, bors
- 1 fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 ek olivaolaj
- 1 ek cukor (elhagyható)

Húsgolyókhoz:
- fél kg darált sertés hús
- só, bors
- majoranna
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma

- reszelt trappista sajt

- fél kg tészta

Elkészítés:
A hagymákat és a fűszernövényeket apró kockákra vágjuk. Forrásban lévő vízbe dobjuk a paradicsomokat, melyeknek a bőrén ejtettünk egy X alakú bevágást, csak 2 percig hagyjuk benne, utána gyorsan kivéve kézzel meg tudjuk pucolni, utána szintén kockákra vágjuk. A szószhoz a vöröshagymát az olajon megpirítjuk, majd mikor már üveges jöhet rá a bazsalikom, oregánó és a fokhagyma is, ezeket csak kis ideig megfuttatjuk, ne égessük el, mert megkeseredik! Ekkor jöhet rá a paradicsom, só, bors, és a cukor, ha kell egy- két dl vízzel hígíthajuk, így fűzünk belőle egy kellemesen sűrű és kicsit darabos szószt. A húsgolyó alapanyagait egy tálba öntjük és kézzel összedolgozzuk, majd diónyi golyókat formázunk. Én egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztattam fel őket és 250 fokos hőlégkeveréses sütőben kb 20 perc alatt megsütöttem őket, félidőben pedig megfordítottam mindet, így a saját zsírjukban pirultak meg. Mikor a szósz már jó, akkor jöhetnek bele a kész gombócok is, így még pár percig hagyjuk rotyogni. A tésztát lobogó sós vízben a leírás szerint megfőzzük, majd leszűrjük és hideg vízzel átöblítjük. Tálalásnál a tésztára szedünk a szószból és a gombócokból, majd meghintjük reszelt sajttal. Frissítően finom, laktató és mutatós főfogás! :D

2013. augusztus 28., szerda

Szilvás cobbler

Anyuval szedtünk egy halom szilvát, amiből nekünk is jutott nem kevés, ebből kellett valamit kitalálnom, első körben Katakonyhánál talátam egy számomra testző receptet, nálam ez lett belőle.

 
Hozzávalók: (4 személyre)

- 60 dkg kimagozott szilva
- 2 ek étkezési keményítő
- 1 kk fahéj
- 2 ek cukor

Tésztához:
- 25 dkg liszt
- 4 dkg cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- csipet só
- 1 csomag sütőpor
- 10 dkg Rama (szobahőmérsékletű)
- 1 tojás
- 1,5 dl tejszín

Elkészítés:
A lisztet a sütőporral, cukorral, vaníliás cukorra, sóval összekeverem, majd a felkockázott vajat kézzel belemorzsolom, nem kell, hogy egyneművé összeáljon. A tojást e tejszínnel összehabarom és így öntöm a lisztes keverékhez, ekkor már fakanállal dolgoztam és éppenhogy csak összevertem, míg a tejszín össze nem olvadt a többi alapanyaggal, de nem kell túlzásba vinni.
A szilvákat megmostam, kimagoztam és hozzáöntöttem a fahéjat, 2 ek cukrot és az étkezési keményítőt, végül úgy nagyjából összeforgattam.
Egy jénai tálat kikentem margarinnal ebbe öntöttem a gyümölcsös keveréket, erre kanalaztam a tésztát amúgy rusztikusan, nem kell hogy egyenletesen befedje a szilva tetejét. Ekkor még szórtam rá egy kevéske kristálycukrot, hogy ropogósabb legyen a végeredmény. Előmelegített sütőben 180 fokon 40- 45 perc alatt készre sütjük, akkor jó, ha a tészta teteje már kicsit barna, a szilva leve pedig bugyborékorva tör felfelé. Isteni! Mi egy ültő helyünkben még melegen bepusziltuk a felét :P

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...