2014. november 5., szerda

Zsályás fehérboros harcsapaprikás túróscsuszával

Sokszor érzem úgy, hogy nem eszünk elég halat, pedig szeretjük, így ilyenkor hirtelen felindulásból beszerzünk belőle egy keveset és valami finomságot kerekítünk belőle :) Ez most is így történt.


Hozzávalók: (4 főre)
- 500 g harcsafilé falatnyi darabokra vágva
- 3 paprika vékony csíkokra vágva
- 2 paradicsom meghámozva, felkockázva
- 1,5 dl paradicsomlé
- 1 ek csípős pirosarany
- 1 ek csemege pirosarany
- 1 kk füstölt pirospaprika
- 2 fej vöröshagyma felkockázva
- 2 gerezd fokhagyma felaprítva
- 1,5 dl húsleves alaplé
- só, bors
- néhány friss zsályalevél
- 1,5 dl tejföl
- 1 ek liszt
- 1 dl fehérbor
- 2 ek kókuszolaj

- 300 g fodros kocka száraztészta
- 250 g túró
- 1 ek mangalicazsír (nem volt kedvem szalonnát zsírjára pirítani)
- só

Elkészítés:
A halfilét megmossuk és falatnyi kockákra vágjuk.
A hagymákat megpucoljuk és nagyon apróra kockázzuk. A paprikát kimagozzuk és lehetőleg lehelet vékony csíkokra vágjuk, így hamarabb fog megpuhulni. A paradicsomokat megmossuk és forró vízbe téves a héját X- ben bevágva forrásban lévő vízbe tesszük 1 percre, így könnyebb lesz meghámozni. A zsálya leveleket aprócska csíkokra vágjuk. A lisztet a tejföllel simára keverjük.
 
A vöröshagymát a kókuszolajon megdinszteljük, mikor már üveges jöhet hozzá a fokhagymma is, azt is megfuttatjuk kicsit. ekkor adjuk hozzá a füstölt őrölt csemege paprikát, vigyázva nehogy odaégjen, mert akkor megkeseredik. Ez után jöhet bele a csíkozott paprika húsa és miután kicsit összeesett hozzáadjuk a paradicsomokat, pirosaranyat, paradicsomlevet is. Így hagyjuk rotyogni, ímg teljesen szét nem esnek a nagyobb darabok, ekkor ízesítjük sóval, borssal, zsályával. Belehelyezzük a hal kockákat és felöltjük a húsleves alaplével meg a borral. A hal hamar megfő, ezért nem kell sokáig főzni. Ha a leve kevés lenne önthetünk rá még egy kevés vizet. Mikor a hal is kész felöntjük a tejfölös keverékkel, amihez előtte hozzáadtunk pár kanálla a forró szószból, ezzel meggátoljuk, hogy kicsapódjon. Ekkor megkóstoljuk és ha szükséges még utánaízesítünk, előfordulhat, hogy savanykásnak érezzük, akkor adhatunk hozzá egy kanál cukrot ellensúlyozásként.
 
A tésztát lobogó sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük. A sóval elkevert túrót és a mangalicazsírt akkor adjuk hozzá mikor még forró és óvatosan összeforgatjuk.
 
Melegen kínáljuk és jóízűen elfogyasztjuk. Azoknak is ajánlom, akik nem szeretik a hal ízét, mert ennek az ételnek egyáltalán nincs erős hal aromája ;)



2014. november 3., hétfő

Rainbow Loom - gumikarkötő készítés

Új szerelmemet szeretném bemutatni nektek :D
Még igencsak friss a kapcsolat és unokanővérem kisfiainak köszönhetem a vele való megismerkedést, ugyanis tőlük kaptam az első gumikarikákból készült karkötőmet, amit a szemem láttára dobtak össze mindenféle nehézség nélkül 5 és 6 éves koruk dacára, kb. 5- 10 perc alatt. 


Én pedig csak álltam és bámultam a műveletet tágra nyílt szemekkel, vágyakozón. Na itt én már tudtam, hogy elvesztem és nekem is be kell szerezni egy alap készletet:


Kicsit utánanéztem a témának beszerzés előtt és arra jutottam, hogy a gumik leg olcsóbban az Ázsia Centerben vásárolhatóak meg általban 200- 300 Ft/csomag áron (akcióban néhányat sikerült 150 Ft/cs áron beszerznem). Minden csomaghoz jár egy műanyag horgoló/hurkoló tű/kampó és néhány műanyag S kapocs. A választék hatalmas, de én törekedtem az egyszínű gumik beszerzésére, a színátmenetesekkel nem estem szerelembe ;P Vásároltam hozzá két 3 soros szövő keretet is, mert volt olyan minta amihez 3 sor nem volt elég, ezek darabja 500 Ft- ba került. A tároláshoz használt dobozt még régebben kaptam Pé- től, most jött el az ideje a felhasználásának.

Ezek után láttam neki a próbálkozásnak:


Szövőkeret nélkül is elkészíthető karkötők - villa vagy az ujjaink segítségével:
https://www.youtube.com/watch?v=gZxEtfwDb6E&index=19&list=WL
https://www.youtube.com/watch?v=5bbtUCnacR4&index=21&list=WL
https://www.youtube.com/watch?v=QUK7lGHLd64&index=20&list=WL
https://www.youtube.com/watch?v=fmUhnEhSaj4&index=5&list=WL
https://www.youtube.com/watch?v=cgYvdN46L-I&index=6&list=WL

Karkötő 2 szövőkerettel:
https://www.youtube.com/watch?v=qLmNokCeX5c&index=8&list=WL

Pillangó szövőkeret nélkül:
https://www.youtube.com/watch?v=xBCFdnEW_jA&index=11&list=WL

Virág szövőkeret nélkül, horgolótűvel:
https://www.youtube.com/watch?v=Lh0IBHmVppQ&index=10&list=WL

Masni és gyűrű szövőkerettel:
https://www.youtube.com/watch?v=5WOfkwV_fcw&index=34&list=WL

Labda szövőkerettel: (ebből nálam fülbevaló lett)
https://www.youtube.com/watch?v=uhcdgldD48Y&index=44&list=WL

Pé már nagyon unja, hogy órákat el tudok ezekkel pepecselni, de én nagyon élvezem.  Nem mindegyik sikerült elsőre, de szerencsére könnyen szét lehet bontan és előről kezdeni. A variációk tárháza pedig végtelen. Próbáljátok ki ti is!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...