2013. június 24., hétfő

RÓZSAvíz

Mikor kiagyaltam a 16. SAD kiírását, már akkor ott motoszkált bennem, hogy mindenképp meg szeretnék próbálkozni a házi rózsavíz főzéssel, pedig akkor még rózsáknak se híre se hamva nem volt a kertekben. Több tervem is van a felhasználására, de először lássuk a teendőket. Eredeti recept innen. A rózsák Nagypapám telkéről származtak, volt közte mindenféle színű és illatú :)
 

Hozzávalók:
- rózsaszirmok (lehetőleg illatos virágokról, bogár és permetezésmentes helyről, frissen szedve)
- víz

Elkészítés:
A szirmokat óvatosan átöblítjük egy szűrő segítségével, majd egy megfelelő méretű lábasba tesszük - ne legyen csordultig a szirmoktól -, majd öntsük fel annyi vízzel, ami pont ellepi. Kezdjük el melegíteni a keveréket alacsony lángon kb 30 percig, vigyázva, hogy ne forrjon fel. Ekkor vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni a főzetet és csak utána szűrjük át egy tiszta gézlapon keresztül, majd üvegekbe töltve tegyük hűtőbe, így 1- 2 hétig eláll. Én az enyémnek nagy részét, amit nem akartam azonnal felhasznál beraktam a mélyhűtőbe kis adagokban, így akár később is hozzá tudok nyúlni. Nekem első alkalomra 1,5 liter rózsavizem lett, ehhez kb 15- 20 rózsefejet használtam fel, ügyelve arra, hogy legyen benne piros/bordó szirom is, így a végeredmény színe szebb és rózsásabb lett ;)
 
Felhasználás:
A rózsavíz jótékony hatásokkal bír, gyógyászati felhasználata elsődlegesen krémekben történik, ugyanis hidratáló, feszesítő, sejtregeneráló, nyugtató hatású, így egyszerűen csak az arcunkra permetezve  frissítőként vagy arclemosóként is alkalmazható. Nem elhanyagolható módon használhatjuk sütemények készítésekor ízesítőként, illatosítóként, hiszen a fogyasztása elősegíti az emésztési panaszok kezelését, csökkenti a keringési zavarokat és nem utolsó sorban kiváló vitaminforrás.
 
Hamarosan jövök a gastro vonalon történő felhasználási tippekkel ;)

 

4 megjegyzés:

  1. Pont ilyen receptet keresgéltem mostanában, mert régóta kinéztem magamnak egy vaníliatortát, ahhoz kell. Köszi a receptet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy segíthettem ;) Arra a tortára nagyon kíváncsi leszek!

      Törlés
  2. Kíváncsian várom mit készítesz vele. Megkóstolnám:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már kikerült az első és majd sorban jön a többi is ;) Önmagában nagyon tömény és erős illatú, ezért a felhasználásánál elegendő csak egy két kanálnyi belőle.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...