2014. március 3., hétfő

15. Blogkóstoló - Zserbógolyó

Magamnak Dinkát sikerült kisorsolnom páromul a mostani blogkóstoló fordulóban, aminek örültem, ugyanis már jártam nála korábban is, de most alaposabban elmélyedhettem a receptjeiben. Sok olyan finomságot találtam, amit pl szüleim, nagyszüleim szoktak készíteni és ez jóleső nosztalgiával töltötte el. Ami viszont elsőre megfogott az a zserbógolyó volt, méghozzá az egyszerűségéből és nagyszerűségéből adódóan. Hamar ki is próbáltam és egyből dupla adagot készítettem. Annyi válltoztatást eszközöltem rajta, hogy a csokimáz helyett csupán csak kakaóporba forgattam a golyókat, így aztán tényleg villámgyors édesség lett belőle ;)


Hozzávalók:
- fél üveg házi baracklekvár
- 30 dkg darált háztartási keksz
- 1-2 korty rumaroma
- csipet só
- 20 dkg darált dió

- némi keserű kakaópor

Elkészítés: Minden alapanyagot összegyúrunk és egy kicsit hűtőben pihentetjük. Golyókat formálunk belőle, amit kakóporba forgatunk és már fogyaszthatjuk is  :D

4 megjegyzés:

  1. nagyon jól néznek ki! Most néztem, hogy megint lemaradtam a Blogkóstolóról, pedig úgy szeretem, na de majd legközelebb jobban figyelek a jelentkezési határidőre... :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy elkészítetted! :)
    Nálunk is nagy kedvenc, és tényleg pikk- pakk készen van :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...