2013. augusztus 9., péntek

Csoki fagyi

Ismét egy hűsítő nyalánkság következik, méghozzá egy csokis, rumos, fahéjas fagyi képében. A korábbi választásainkból is látszik, hogy mi a tradícionális ízeket kedveljük: mák, dió, fahéj, banán, fehércsoki, ... ezek közül egyedül a rózsa lóg ki. Ez a kísérlet is sikeresen zárult, fincsi lett, csoki imádóknak ajánlva :D

Erről a képről az Esküvőnk ugrik be - lassan egy éves volt már -,
ugyanis a barna és a sárga volt az a színkombináció,
ami jellemezte az összhatást ;)
 
Hozzávalók:
- 80 g cukor
- 2 tojás sárgája
- 2 dl tej
- 2,5 dl habtejszín
- 50 g étcsoki
- 30 g tejcsoki
- 1 kk fahéj
- 1 ek rumaroma

Elkészítés:
A tojások sárgája és a cukrot alaposan habosra keverjük. A tejet, a tejszín felét, a csokikat,  a fahéjjal és a rumaromával addig melegítjük alacsony lángon, állandó kavargatás mellett, míg szépen össze nem áll egyneművé.  Kicsit hagyjuk kihűlni. A tejszín másik felét botmixerrel lágy habbá verjük. Mikor a csokis massza már langyos, akkor a három keveréket óvatosan összeforgatjuk. Így mehet minimum 4 órára a hűtőbe pihenni. Végül az egy napra már előzőleg behűtött fagyigép edényébe öntjük a krémet és 30- 40 percig kevertetjük a géppel. Ekkor még megszórhatjuk a tetejét egy kevés csokidarával is, így kis időre még visszadugjuk az egészet a mélyhűtőbe fogyasztás előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...