2013. június 7., péntek

Tejszínes laska

A korábban már említett gombász barátnőmtől kaptam az alábbi étek alapanyagát is, méghozzá 1 kg laskagombát. Ez volt az első találkozásom a laskával, de úgy látom szerelem lesz első látásra, sőt Pé is mind a 10 ujját megnyalta ez után a finomság után :D


Hozzávalók: (2 személyre)
- 25 dkg laskagomba
- 2 dl főzőtejszín
- fél csirkemell felkockázva
- só, bors, kakukkfű, őröl szerecsendió
- 1 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 4 ek olivaolaj
- 1 ek mustár
- tészta

Elkészítés:
A laskát alaposan megmossuk és csíkokra vágjuk, majd egy kis olajon a felkockázott és megpirított hagymával meg fokhagymával megpirítjuk, majd sóval, borssal, és kakukkfűvel fűszerezzük. Ekkor félretesszük a gombát, míg a husit sóval, borssal egy kis olajon minden oldaláról megpirítjuk, majd felöntjük a tejszínnel és egy késhegynyi szerecsendióval és mustárral ízesítjük, kicsit hagyjuk rotyogni, hogy összeérjenek az ízek. Végül a gombát is a tejszínes keverékhez adjuk, és mikor a husi meg a gomba már teljesen puha, akkor levessszük a tűzről. A tésztát eközben sós, olajos vízben készre főzzük, ezzel tálaljuk az ízletes gombás husit. Mennyei :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...