2015. május 20., szerda

Kekszgolyó dinnye köntösben

Vendégségbe mentünk és úgy gondoltam illene vinni valami finomságot ajándékba, így a neten kutakodva megakadt a szemem Dia blogjában egy jópofa küllemű nasin. Könnyen elkészíthető és előre lehet vele dolgozni, de eléggé idő szűkében voltam, így Pét kértem meg, hogy készítse el. Nagyon jól sikerült, hatalmas sikert aratott vele :D Próbáljátok ki ti is, igazán vidám lesz tőle a hangulat.


Hozzávalók:
- 25 dkg margarin
- 50 dkg darált kekesz
- 20 dkg porcukor
- ízlés szerint rumaroma (vagy dinnye likőr)
- fél dl tej
- piros és zöld folyékony ételfesték
- 1-2 marék tortadara

Elkészítés:
A hozzávalókat a festék és a dara nélkül alaposan összegyúrjuk, majd két részre választjuk. A két részt külön- külön megszínezzük a piros és a zöld ételfestékkel és a piros részhez hozzáadjuk a tortadarát is. Mindkét részt 6 felé vesszük. A pirosakból gömböket formázunk a zöldeket kerek lappá nyomkodjuk. A zöld korongokra helyezzük a piros labdákat és ügyesen rálapogatjuk egyenletesen. Így mehetnek a hűtőbe legalább néhány órára pihenni, mi még a szeletelés előtt 20 perccel átraktuk a mélyhűtőbe is, hogy könnyebb legyen a felvágás. Először félbe, majd lapos felével lefelé fordítva 4-5 szeletre vágjuk őket, így kialakítva a dinnye cikkeit.

2 megjegyzés:

  1. De jól néz ki! Ötletes sütemény! :)

    VálaszTörlés
  2. Olyan régóta tetszik ez a süti, de még sosem próbáltam Ideje lenne! ;-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...