2014. február 21., péntek

Pé doboza és a lepény

Mivel Pé kicsit már unja a szendvics ebédeket, így kitaláltam, hogy bento boxot szerzünk neki, hogy kicsit feltúrbózhassunk a szobahőmérsékleten nem megromló és kényelmesen, no meg gyorsan fogyasztható ételek repertoárját ;) Kis kutatás után végül erre a fajtára esett a választásunk, a mérete, és a külön zárható rekeszek miatt,amit végül a Tesco- ban vásároltunk meg:

Forrás.
Egyetlen problémám van vele, hogy a tisztántartása elinte okoz némi fejtörést, de megoldható a feladat ;)
 
Most pedig következzen egy fincsi lepény, amivel az idei Mangalica fesztiválon találkoztunk először és azonnal ki is kellett próbálnunk, természetesen Pé dobozába zárva:
 
 
Bazsalikomos lepény
 
Hozzávalók: (8 db)
- 30 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor
- bazsalikom, só, bors
- 2 ek olivaolaj
- 2,5 dl meleg víz
- 10 dkg reszelt sajt
- kevés olivaolaj a sütéshez
 
Elkészítés:
A hozzávalókat egy tálban kézzel gyúrjuk össze, majd lisztezett deszkán gyúrjuk át, míg egynemű nem lesz. Vágjuk 8 egyenlő részre ésformázzunk belőlük gömböket és kicsit olajozzuk be őket, hogy ne ragadjanak össze. Egy serpenyőben hevítsünk egy kevéske olajat, majd kézzel lapogassuk el benne egyenként a tésztát, kerekre. Süssük meg mindkét oldalát, hogy kapjon egy kis aranybarna színt.
 
Feltétként kenjük meg tejföllel, szórjuk meg sajttal, ezen kívül bármilyen sülthús vagy zöldség is kerülhet rá, nálunk most frissen gyalult répa, uborka, kápia paprika és kápsztasaláta került meg némi fasírt. Félbe hajtva fogyasztjuk.

Legközelebb a bazsalikomot más fűszerre fogjuk cserélni, de így is nagyon finom volt!
 
A tészta receptjének forrása.

3 megjegyzés:

  1. Szuper ötlet; úgy a lepény, mint a doboz. Nálunk is általában szendvics az ebéd..... Süngyerek rendben van?

    VálaszTörlés
  2. Sikerült nagyon praktikus dobozt találnotok! És a tartalma! Az is nagyon jól néz ki! :)

    VálaszTörlés
  3. Tényleg nagyon jópofa a doboz, főleg amióta sikerült rájönnöm, hogy kell lepattintani a rekeszeiről a fedelet :P

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...