2013. július 23., kedd

Hankka blogszülinapjára - Citromfüves, mentás szörp

Mutattam korábban a kiskertünk fűszernövényeit és úgy gondoltam, hogy ha már ilyen sok mentánk és citromfüvünk van, akkor kerekítek belőlük egy finom kis szörpöt. Elég sok receptet átolvastam a neten böngészve, viszont egyet se követtem betűről betűre, inkább azzal dolgoztam, ami itthon volt :)

 
Hozzávalók: (1,5 l- hez)
- 22 g citromfű (szárával együtt mérve)
- 25 g menta (szárával együtt mérve)
- 40 dkg cukor
- 1 l + 2 dl víz
- 2 citrom
 
Elkészítés:
A mentát és a citromfüvet megfosztottam a szárától. A citromokat megmostam és lereszeltem a héját, majd kifacsartam a levét. A vizet felforraltam, majd mikor már lobogott belaraktam a cukrot és újra felforraltam, néha megkavartam és hagytam 5- 10 percig gyöngyözve forrni. Ekkor levettem a tűzről és kis hűlés után hozzáadtam a citrom héját és levét, aztán teljesen hagytam szobahőmérsékletűre hűlni. Addig a leveleket a 2 dl vízzel botmixer segítségével alaposan összeturmixoltam. A kihűlt sziruphoz hozzáadatam a zöld masszát és kis kevergetés után bedugtam a hűtőbe 1 napra. A szép zöld levelek másnapra kissé barnás árnyalatot kapnak, ekkor leszűrjük és üvegekbe töltjük. Hűtőben tárolva 1- 2 hétig is eláll. Kellemes hűsítő jéggel kínálva, vízzel 1:5 arányban hígítva.

Szerintem Hankka virtuál  batyus blogszülinapi- buli játékára tökéletes lesz ez a kis frissítő! :D
 

6 megjegyzés:

  1. Tökéletes bizony, a sok édes és sós süti mellé nagyon jól fog esni ez a finom hűsítő itóka! :) Köszönöm, hogy játszol velem! :)

    VálaszTörlés
  2. Finom hűsítő italt készítettél. :)Jól is esne most egy jó nagy pohárral. :D

    VálaszTörlés
  3. Milyen jó, most már lesz innivaló is! Ez nagyon fincsi, üdítő!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó olvasni, hogy nektek is tetszik :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...