2014. január 15., szerda

Még mindig hullanak a tüskék

Bízom benne, hogy már nem sokáig hullanak, viszont a nagyrészük már elhullott :( ... Az előzmények után most az volt a helyzet, hogy Samu bőre tegnap már elég orrfacsaróan sajtszagúvá vált és a tüskék megállíthatatlanul potyogtak a kezelés és minden jótanács ellenére. Ezért felkerestem Unokanővéremet, aki az Állatorvosi Egyetemen dolgozik, hogy tudna e ajánlani nekem egy egzotikus kisállat specialistát, tudott. Dr. Sátorhelyi Tamást, aki amúgy az ExoPet Rendelőben is dolgozik. Elvittük tehát hozzá Samut és már egyből látta, hogy pár dolog nem stimmel. Az egyik, hogy szegénykém kicsit túlsúlyos, úgyhogy fogyóznia kell majd, de nem ez a kiváltó ok. A másik, hogy túl fényes a bőre, mert a süniknél az a normális, ha kicsit matt, száraz és "korpás", mert akkor megfelelően levegőznek a tüskék és a bőr. Ráadásul azt mondta, hogy nem szabad fürdetni, de nem ám hogy csak ritkán, hanem egyáltalán nem! Na ez volt az első, amin kiakadtam, mert hát akkor mi is hibásak vagyunk, hiszen nem kellett volna olajjal spriccelni, se fürdetni havonta- kéthavonta (természetesen ezt nem kútfőből találtuk ki, hozzáértő tanácsolta és jószándék vezérelt minket). Tudnivaló, hogy a sünik bőre és tüskéi öntisztulnak, ezért nem javallott a fürdés, maximum egy kis nedves törlőkendőt használjunk, ha összepiszkolta magát - hát most már tudjuk. Véleménye szerint a belei sem duzzadtak, amennyire ki tudta tapogatni.  Ezek elmondása után ő is eleltatta szegénykémet, hogy tudjon tőle vért és kenetet venni, amit a másik doktorbácsi nem mert megtenni - hiszen nem nagyon csinált még ilyet korábban. Eredmények jövő héten hétfőn lesznek, de ő 99%- ig biztos benne, hogy ez bizony bakteriális fertőzés (update20140124: mint kiderült sztafilokokkusz), többször találkozott már ilyennel és ne aggódjunk nem lesz baj, ha  a bőre letisztul és a még beteg tüskék kihullanak, akkor utána az új tüskék szélsebesen fognak visszanőni. Kaptunk erősebb antibiotikumot, amit naponta kell adni, míg el nem fogy, meg kapott egy szurit ismételten a kis állat. Már kezdtem atomjaimra hullani, hogy nem akar gyógyulni, de most kicsit megnyugodtam, hogy egy ilyen téren tapasztaltabb állatorvoshoz kerültünk és örülök, hogy hallgattam a megérzésiemre, miszerint valami továbbra sem volt rendben. Annak viszont nem örülök, hogy önhibánkon kívül félrekezeltük szegénykémet.

Forrás.

 
Update: a helyzet javul, részletek itt.

6 megjegyzés:

  1. Pont ma reggel jutottál eszembe, és persze Samu, hogy vajon mi lehet vele, és a tüskéivel. Sajnálom, hogy ilyen sokáig húzódott szegényke betegsége, de remélem most ez a doki tényleg segít neki kigyógyulni a tüskehullásból. Kívánok neki mielőbbi gyógyulást és nektek pedig kitartást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves tőled, köszönjük szépen, igyekszünk! :)

      Törlés
  2. Nagyon drukkolok Samunak! Sajnos az ember sokszor elfogadja a rossz tanácsot, hisz nem tudja, hogy rossz; ha tudná - nem tenné meg. Ettől persze az ember magát hibáztatja (okolom magam én is sokat); de többet nem tesztek ilyet - a gyógyszer pedig biztosan meggyógyítja!!!!!!! A szeretet csodákra képes!!! Drukk-drukk-drukk!!!!

    VálaszTörlés
  3. Jobbulást kívánok Samunak, a lényeg, hogy még időben kiderült, mi a baj:) Szorítok, várom majd a beszámolót, hogyan alakulnak a dolgok a kis sünivel:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon kedvesek vagytok köszönjük a sok jókívánságot! Lekopogom, úgy fest hat a gyógyszer, már egészen jókedvű :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...