2013. augusztus 13., kedd

Pelus torta és képeslap ismét

Többször említettem már a közeljövőben érkező csöppségeket, még ezek is nekik készültek a Macik mellett. Mivel szeptember elejére várhatók mindketten,  mi pedig pont akkor megyünk nyaralni, így inkább előre dolgoztam, és már csak át kell adni/postázni kell majd őket, ha eljött az ideje.
 
Barátnőm leendő kislányának készítettem ezt a nyuszis cipellőkkel díszített pelus tortát alkalomhoz illően rózsaszínben :) Igyekeztem úgy összeállítani, hogy a pelenkák akár használhatóak maradjanak szükség esetén :P Korábban pelenkéból már készült babaköszöntő koszorú is nálam.
 

 
Amire szükség volt:
- tortacsipke
- tányér méretű kartonpapír
- pelenkák
- virágmintás rózsaszín szalag
- 1 wc papír guriga
- sok befőttes gumi (kicsik és nagyok)
- olló, papírragasztó, ragasztópisztoly
- 1 pár nyuszis baba cipő
- 2 biztosítótű
 
Elkészítés:
Először is összegöngyöltem a pelenkákat és befőttes gumival összegumiztam őket egyesével, majd az 5 db- ból álló első kört végül a külső kört is, úgy hogy középre került a wc papír guriga. A gurigának egyik alját bevagdostam és virág szerűen felhajtogattam a bevágásokat, ezt ragasztóval rögzítettem a kör alakú karton közepére, amire korábban még ráragasztottam a papírcsipkét is. Végül a külső befőttesgumi mentén felhelyeztem a szalagot is, arra ragasztópisztollyal felragasztottam a dupla masnit és már szinte készen is voltam. A cipőcskéket biztosítőtűvel rögzítettem a pelenkák tetejére, úgy hogy takarják a középen lévő papírgurigát. A masni közepére pedig került még egy kis virág is.
 
Emellett korábban készült egy lányos kísérő képeslap most itt a fiús párja Pé másodunokatesójáéknak, amivel már sokkal jobban meg vagyok elégedve, mint az előzővel ;) Az alapanyagok csak abban változtak, hogy mellőztem a gyöngyöket és az arany kontúrt.

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...