2013. július 19., péntek

Keleti sün a kertben II.

Találtam egy nagyon jó szabadon élő sün védelemmel foglalkozó oldalt, ami egy hamburgi csoport tevékenységének köszönhetően jött létre. Ezt fordítottam le és foglaltam össze nagyjából. Remélve, hogy ezzel segítek nektek és a süniknek is a békés együttélésben :)

Hiszen a keleti sün védett állat, ráadásul a kertjeink természetes rovarirtója! Éjszakai állat révén rengeteg veszélynek van kitéve az ember közvetlen közelében, így hát vigyázzunk rájuk!

Veszélyek:

1. Bozót és avar égetés: előszeretettel vackolják bele magukat nappali alvás és téli álom céljából egyaránt.


2. Hálós kerítés: foglyul ejtheti őket, sebesülést okozhat nekik és ez az életükbe kerülhet.


3. Pince öblök: nem tudnak kimászni belőle, ha bele estek, így kiszáradhatnak, elpusztulhatnak.


4. Éjszakára nyitvahagyott fészerek, ólak, pottyantós WC- k stb. Ahol nappalra elvackolják magukat, majd közben rájuk zárva az ajtót éhen halhatnak.


5. Egérfogók talajszinten történő kihelyezése, ami a sünikre is veszélyes.


6. Avar villával történő forgatása, mert felnyársalhatjuk a benne alvó kis állatot.


7. Sünfészek megzavarása, így az Anya állat elhagyhatja a kölykeit.


8. Növényvédőszerek, rovarírtók és rágcsálók ellen kihelyezett mérgek használata életveszélyes lehet a sünök számára.


9. Fűnyíró gép, szegélynyíró és fűkasza használata.




10. Növények lefedésére szolgáló talajszint közeli hálók kihelyezése, amibe belegabalyodhatnak a sünik és elpusztulhatnak benne.


11. Madarak etetésére szolgáló gömbök kiürült hálójába beleakadhat a süni mancsa, ami sérülés veszélyes.


12. Éjszakai autóbalesetek az úton történő átkelés következtében.



13. Szemetelés: a különböző hulladékok kárt tehetnek az állatokban, mert beleszorulhatnak és megfolythatják őket.



14. Magukra hagyott szemeteszsákok, amikbe belefulladhatnak a sünik, ha bejutnak, majd nem tudnak kijönni belőle, vagy így bekerülnek zsákostul a kukába, így a kukásautóban összenyomhatja őket a többi szemét.


15. Kutya a kertben: a hibernálódott sünit kiáshatják miközben alszik; a sünik fogságba eshetnek a kutya kennelben; a kutyák megharaphatják őket, súlyos sebesülést okozva ezzel a süniknek; a sün mamát elzavarhatják a csemetéiktől, akik így éhínségre ítéltetnek.





16. A Sünit játékszernek tekintő gyerekek.


17. Környezetszennyezés határása a süniknél bőrbetegségek alakulhatnak ki, aminek következtében pl. elveszíthetik a tüskéiket.

Segítség:

1. A pincelépcső fokok közti távolság csökkentése, hogy ki tudjon mászni a bajba került kis állat önállóan is.


2. Biztosítunk kimászási lehetőséget számukra a kerti tóból, medencéből komposztálóból vagy egyéb gödörből is.


3. Hagyjunk átkelési lehetőséget számukra a kerítés és mindenféle egyéb növényeink védelmére szolgáló hálók alatt.

4. Tartsuk szemét mentesen a kertünket és közvetlen környezetünket.

5. Vezessünk óvatosan éjszaka.

6. Avarégetés, bozót égetés előtt nézzük át a leveleket, bokrokot.

7. Fűnyírás előtt nézzük át a karbantartani kívánt terepen a beláthatatlan gazokat.

8. A sünivel "játszó" kutyákat és gyerekeket feltétlenül állítsuk meg!

9. A beteg sünit vigyük állatorvoshoz.

10. Az elárvult sün babákat ápoljuk és tápláljuk, vagy vigyük a megfelelő helyre pl. a Fővárosi Állatkertbe, ahol gondoskodin tudnak róluk. (Tápláláshoz segítség itt.)

11. Ne használjunk súlyosan mérgező növényvédőket vagy rovarirtókat, rágcsálóírtókat.

12. Ne helyzzünk ki a talajszinten egérfogót, csak olyan helyen, ahol a sünik nem tudnak hozzáférni.

13. Zárjuk éjszakár a fészert, istállót, pincét, kinti WC- t stb.

14. A szemeteszsákokat a kukában tároljuk.

15. A kutya kennel rácsai legyenek a lehető leg apróbb szeműek, hogy ne tudjon bejutni rajta a süni.

16. Ne adjunk nekik a szervezetüknek nem megfelelő táplálékot (tej, kekszek, péksütemények, stb.) Bővebb infót erről egy korábbi bejegyzésemben találtok itt.

17. Alakítsunk ki odúkat a kertben a sünik biztonságos téli és nappali alvásához. (Ebben nyugodtan lehetünk kreatívak ;) Így senki nem zavarhatja meg őket alvás közben, biztonságban lehetnek nálunk, cserébe nem lesz szükség vegyszeres rovarirtásra!




Képek forrás a Google
 


2 megjegyzés:

  1. Ez mind igaz - elég horror. Az ember elpusztítja az állatok természetes élőhelyét, s amikor azok az ember "birodalmát" háborgatják, fel vannak háborodva és mindenféle eszközökkel tovább űzik az állatokat. Uff

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sajnos ez így van :( pedig mindkét fél számára hazsnos lehet egy ilyesfajta békés együttélés!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...