2013. június 28., péntek

Pizzagolyók és sünik

A kiindulási receptet Böbénél találtam és a sünis ötletet pedig még neten láttam először, és most jött el az ideje, hogy kipróbáltam őket, hiszen Pé munka közben egész nap autóban ül, így néha jól esik neki valami más a szendvicsen kívül ebédre :D


Hozzávalók:

Tésztához:
- 40 dkg liszt
- 2,5 dl langyos tej
- 1 ek olivaolaj
- kb. 1 dl langyos víz (nekem egy kevés ebből kimaradt, liszt függő)
- 2/3 zacskó por élesztő
- 1 kk só
- 1 ek cukor

Szószhoz:
- 18 dkg trappista sajt kocka
- 10 dkg sonkakocka
- 5 dkg fagyasztott kukorica
- 2 szelet szárított paradicsom felaprítva (Anyósomék szomszédja készítette)
- 2 ek ketchup
- 1 ek paradicsomlé (Anyósomék készítették)
- bors, oregánó, bazsalikom (só nem szükséges)

Elkészítés:
Az élesztőt a langyos tejhez adjuk és meleg helyen negyed órát hagyjuk, hogy fusson. Addig a többi összetevőjét a tésztának a víz kivételével egy tálba helyezzük, majd jöhet bele az élesztős tej és elkezdjük a dagasztás. Ezt én géppel végteztem, és közben apránként öntjük hozzá a vizet, ha már elválik a tál oldalától és megfelelő az állaga (nyomás hatására a tészta visszarúg), akkor vegyük ki és pihentessük légmentesen lezárva (pl. frissentartó fóliával vagy zuhanyzósapkával), meleg helyen fél órát. A töltelék alkotóelemit egy tálban keverjük össze, utána jöhet a tészta formázása. Én összesen 12 egyforma részre vettem a tésztát és kettőből lett süni, akiknek a pocakjában nem volt töltelék. A 10 golyót kilapítottam kézzel kör formára és 2- 3 ek tölteléket kanalaztam a közepükbe, majd összecsippentettem a széleket és golyóvá formáztam. A két maradék tésztalabdacsból süniket formáztam, ollóval tüskéket kaptak, a szemük és orruk pedig szárított paradicsomból készült. Mindet egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem és újabb 20 percig pihentettem meleg helyen, konyharuhával letakarva. 250 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütöttem őket, végül pedig a sütőből kivéve megkentem a tetejüket egy kis vízzel. Melegen a legjobb :D

6 megjegyzés:

  1. férjem is sokat autózik - meglepem egy adaggal :) köszönöm

    VálaszTörlés
  2. Hűhha! Guszta, és egyben édi is! Már tegnap is ezek miatt kukkantottam be, de most csak itt vannak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :D Igen tegnap kezdtem el a bejegyzést és véletlenül posztoltam mielőtt befejeztem volna ;)

      Törlés
  3. Ez tényleg nagyon ötletes és biztos finom is! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...