2014. május 21., szerda

Karamellás banánkrém pohárban

Ez a krém eredetileg tortabevonáshoz készült volna, de aztán túl folyósnak ítéltem a végeredményt, így lett belőle egy hipergyorsan elfogyott poharakba falmozott finomság.


Hozzávalók: (6 adag)
Krémhez:
- 2 banán
- 1 rúd vanília
- 4 tojás sárgája
- 12 dkg cukor
- 2 ek vaníliás cukor
- 10 dkg margarin
- 1,5 csomag banán vagy karamell ízű pudingpor
- 4 dl tej
- fél citrom leve

Tetejére:
- 12 db babapiskóta darabokra törve
- 2 marék dióbél felaprítva
- 2,5 dl habtejszín
- 1 csomag habfixáló
- csokidara

Elkészítés:
Kevés tejben feloldjuk a pudingport. A cukrot egy lábasban karamellizáljuk, majd felöntjük a maradék tejjel, mikor a karamell már felolvadt benne hozzáöntjük a pudingport és a tojások sárgáját is, amit alaposan egyneművé keverünk. Addig főzzük míg szépen el nem kezd besűrűsödni. Hagyjuk kicsit kihűlni. Mikor már langyos hozzákeverjük a margarint is.
 
A banánt a citromlével és a vanília kikapart belével leturmixoljuk, így adjuk a langyos pudinghoz.
 
A habtejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük.
 
A krémünket poharakba adagoljuk és egyformán elosztva belenyomkodjuk a babapiskóta darabokat, így mehet a hűtőbe.
 
Tálalás előtt megszórjuk a diódarabokkal és ráhalmozunk néhány kanál habot, végül megszórjuk csokidarával :) Élvezettel fogyasztjuk!

2014. május 19., hétfő

Cézár saláta kis csavarral

Lightos ebéd jegyében született ez a saláta variáció is a Nizzai salihoz hasonlóan. Így dobjuk fel a friss zöldeket, ha férfi ember torkán is szertnénk, hogy boldogan csússzanak le ;)


Hozzávalók: (4 személyre)
Salátához:
- 2 kis fej saláta leveleire bontva
- háromnegyed kígyóuborka felszeletelve
- 2 kápia paprika kimagozva, felkarikázva
- 3 paradicsom felkarikázva
- 2 közepes sárgarépa felkarikázva
- 3 marék szárított, pirított kenyérkocka
- 2 kis újhagyma felkarikázva
- 1 kis marék felkarikázott snidling

Husihoz:
- 40 dkg csirkemell felkockázva
- 1 dl olaj
- 1 ek pirosarany
- 3 ek mustár
- 1 ek méz
- 1 ek osztrigaszósz
- só, bors

Öntethez:
- 1,5 kis pohár tejföl
- 1 ek majonéz
- 2 ek mustár
- 1 ek méz
- só, bors

Elkészítés:
A husti pár órával a sütés előtt bepácoljuk az olajjal elkevert sózott, borsozott, osztrigaszószos, pirosaranyos, mézes, mustáros keverékben, majd serpenyőben megsütjük.
 
A salátaöntet alapanyagait elkeverjük.
 
A saláta hozzávalóit egy nagy edénye öntjük és óvatosan összeforgatjuk az öntettel nyakonöntve.
 
Kész is, frissen fogyasztva a legjobb! :D

2014. május 14., szerda

Nászajándék ötletek ismét

Hétvégén másodunokatesóm esküvőjén jártunk és nagyon jól éreztük magunkat, amolyan igazi vidéki lagzi volt. Rengeteget fotóztam és irígykedve figyeltem milyen csodás nászajándékokat kaptak:

Horgolt nászpár babák:

 

 Faragott dinnye ifjú pár motívummal: (cukrászda tulajdonosokról van szó, ezért a fagyi)


Keresztszemes házi áldás:

 
Én a papírpénz nászpáron kívül egy lufi menyasszonnyal és vőlegénnyel kedveskedtem nekik ;)

2014. május 9., péntek

Papírpénzből nászpár

Ígértem, hogy lesz még nászajándék ötletem, íme a következő a sorban:



Amire szükség volt:
- képkeret
- színes keménypapír
- euró mintás szalvéták (4 db)
- papírragasztó
- olló
- aranyszínű üvegfesték kontúr

Segítség az elkészítéshez:

Vőlegény öltöny és Menyasszonyi ruha:
 
Ruha:
 
 
 


2014. május 8., csütörtök

Banános karamellás torta

Én ezt a tortát sütöttem meg Anyukámnak és Anyósomnak is Anyák napjára. Nagy sikert aratott, mindenkinek nagyon ízlett, pikk-pakk el is fogyott. Ráadásul belebotlottam a szekrény mélyén heverő csillag alakú tortaformámba, így fel is avattam gyorsan.


Hozzávalók: (2 tortához)
Piskótához:
- 3 banán
- 6 tojás
- 15 ek liszt
- csipet só
- 6 ek cukor
- 3 ek keserű kakaópor
- 1 kk fahéj

Krémhez:
- 2 tubus cukrozott sűrített tej
- 1 dl cukrozatlan sűrített tej

Díszítéshez:
- fél citrom leve
- 4 banán
- 4 dl habtejszín
- 2 csomag habfixáló
- 2 ek vaníliás cukor
- 2 kk vaníliaaroma
- keserűcsoki reszelék

Elkészítés:
A piskótalaphoz a tojásokat feltörjük és elválasztjuk a fehérjét a sárgájától. A fehérjét egy kevés cukorral és sóval kemény habbá verjük és a sárgáját a maradék cukorral felhabosítjuk. A sárgájás keverékhez a lisztet/kakóport/fahéjat kanalanként adagoljuk és alaposan összedolgozzuk. A banánokat villával összetörjük és ezt is hozzáadjuk. Az így kapott masszát a fehérjével fellazítjuk és óvatosan összeforgatjuk. A tortaformát margarinnal kikenjük, majd vékonyan meghintjük liszttel. 180 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
 
A karamell krémhez a sűrített tejet egy olyan fém lábasba helyezzük, aminek a fülei fémből vannak, tehát sütőbe helyezhetőek. Egy tepsibe annyi forró vizet öntünk, hogy a lábast is belehelyzve bőven ellepje kívülről a sűrített tej vonalát. Így helyezük sütőbe az egészet 1,5 - 2 órára, fél óránként megkeverve 200 fokra előmelegítve.
 
A habtejszínből a habfixálóval, vaníliáscukorral, vaníliaaromával kemény habot verünk.
 
A banánokat felkarikázzuk és citromlében megforgatjuk.
 
Ha a krém és a piskóta már kihűlt kezdődhet az összeállítás. Hangsúlyozom, hogy két torta lesz a végeredmény! A piskótalapot ketté vágjuk, ez lesz az alapjuk.
 
A piskótára kenjük a karamell felét, arra halmozzuk a banánkarikák felét, majd kinyomócső segítségével a hab felével megdíszítjük. A tetejére reszelünk egy kevés csokoládét.
Ugyanígy állítjuk össze a második tortát is.

2014. május 7., szerda

Parafadugókból koszorú

Nemrégiben szert tettem egy nagy zacskó parafadugóra, melyek felhasználása nem tűrt halasztást, ugyanis már gyűjtöm a borosüvegek dugóit egy ideje és ezer meg ezer ötletem volt velük dekorálási célzattal és immár lett hozzá elegendő darabom, hogy kezdjek is velük valamit :D Imádom!
 
 
Amire szükség volt:
- ragasztópisztoly
- ragasztó rudak
- parafadugók
- szalmakoszorú
- szalagok

 
 

2014. május 6., kedd

Fűszerlexikon

Sokszor érzem úgy, hogy még igencsak csekélyek az ismereteim a fűszerekkel kapcsolatosan, így alkalmanként utána szoktam nézni egy- egy általam  még nem használt fűszer felhasználási javaslatainak. Ebben nyújt segítséget a Fűszeráruház által összeállított Fűszerlexikon, töltsétek le ti is!
 

2014. április 30., szerda

NoSalty

Hosszas hezitálás után úgy döntöttem, hogy nekilátok feltölteni a receptjeimet a Nosalty oldalra, ugyanis, ha én keresek receptet ez az egyik ihlet forrásom :)
 
http://www.nosalty.hu/
 
 
Folyamatosan fognak felkerülni a receptjeim, remélem sokaknak teszek vele jó szolgálatot ;)
 
http://www.nosalty.hu/szakacs/sunisuti?view=medium
 
 

2014. április 25., péntek

Madárkák pirográffal

Idén 3 esküvőre is hivatalosak vagyunk, így beindultak a fogaskerekeim és nekiláttam a DIY nászajándék ötletek kigyalásának. Ezek közül ez az első, a második már félkész állapotban van, a harmadik még megálmodásra vár.
 
Íme egy vágódeszka pirográffal díszítve, egyszerű és nagyszerű. Valószínűleg még kerülni fog rá egy szív benne az ifjú pár kezdőbetűivel, ha eldöntöm végre, hogy melyik pár kapja :P
 
 
Az ihlet innen érkezett.

Update20140916:
Íme a végeredmény:


2014. április 24., csütörtök

Leveles gombás pulyka, harmonika krumplival

Vendégeket vártunk, így esett a választásom erre a főételre, amit még Rubinnál találtam korábban, és jól elő lehet készíteni már előző este, másnap már csak sütni kell. Természetesnen változtattam a recepten, személyünkre szabtam ;)  Köretként pedig egy látványos kicsit rendhagyó sültkruplit választottam szintén praktikussági okokból, ez is sikert aratott :)
 
 
Hozzávalók: (6- 7 személyre)
- 1 csomag levelestészta (500 g)
- fél kg pulykamell felkockázva
- 25 dkg barna csiperke felszeletelve
- só, bors
- 2 ek olivaolaj
- 2 ek mustár
- néhány szelet bacon felkockázva
- 1 fej vöröshagyma felkockázva
- 2 gerezd fokhagyma áttörve
- 1 tk pirospaprika
- 1 tk majoranna
 
- 1 tojás
- szezámmag
 
- 14 nagy szem kissebb krumpli
 
- 2- ek olivaolaj
- 1 ek mustár
- só, bors, rozmaring
 
Elkészítés:
A bacont az olivaolajon a hagymákkal megpirítjuk, erre jön a husi, amire kérget sütünk, majd hozzáadjuk a gombát is. Ekkor ízesítjük a fűszerekkel. Ha a gomba elfőtte a levét már kész is. Hagyjuk kicsit kihűlni.
 
A leveles tésztát lisztes deszkán téglalap alakúra nyújtjuk. Erre halmozzuk a tölteléket és egyenletesen eloszlatjuk a tészta felületén, a széleken hagyva 1 cm szabad felületet, amit bekenünk a felvert tojással ragasztó gyanánt. Ahogy a bejglit szoktuk, úgy tekerjük fel ezt is. A tetejét lekenjük a maradék felvert tojással és megszórjuk a szezámmaggal.
 
A krumplikat megpucoljuk, majd bevagdossuk olyan sűrűn, amilyen sűrűn csak tudjuk, vigyzáva, hogy csak 3/4- ig fusson a kés, ne vágjuk át teljesen. A kész krumplikat bekenjük a mustáros olivaolajos fűszeres keverékkel.
 
Sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit, amiben úgy helyezzük el a krumplikat, hogy maradjon hely a tésztatekercsnek is, de lőször a tészta nélkül küldjük a krumplikat alufóliával fedve 30 percre a sütőbe 200 fokra, amit előmelegítettünk.
 
30 perc elteltével jöhet a tepsibe a krumplik mellé a töltött tésztánk is és most már alufólia néllkül sütjük őket együtt, még 30 percig, míg aranybarnára nem sül minden.
 
Készen is vagyunk, tálalhatunk :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...