2014. augusztus 1., péntek

Szedres Smoothie Szakácsmustrára

fromJuci Donald Skehan ír szakácsot választotta számunkra a mostani fordulóban. Őszintén megvallva eddig én még nem is hallottam róla, így kicsit utána olvastam a receptjeinek, sokat le is mentettem. Ami tetszett bennük, hogy az egészen egyszerű tippektől kezdve a komolyabb fogásokon át sokmindennel találkozhatunk nála.
Apósomék kertjéből kaptam egy marék érett szedret, amit nem szerettem volna, hogy kárba menjen, viszont egy sütihez igen kevéskének bizonyult, ezért inkább a reggeli mellé készítettem belőle egy fincsi és egészséges smoothie- t. Az eredeti recept fagyasztott gyümölcsöt ír, de mivel most szezonja van a bogyós gyümiknek, így még talán jobb is ;)



Hozzávalók: ( 2 személyre)
- 100 g szeder
- 1 banán
- körtelé (eredetileg almalé)

Elkészítés:
Mossuk meg a szedret, hámozzuk meg a banánt. Tegyük őket egy turmixolásra alkalmas nagyobb mérőpohárba, majd öntsük fel annyi körtelével, ami ellepi, végül turmixoljuk össze az egészet. Könnyű, gyors és tápláló, mindez hozzáadott cukor nélkül! Rakhatunk bele jégkockát is, ha frissítő itókaként szeretnénk fogyasztani.

2014. július 30., szerda

Cica mintás hamis zserbó torta

Anyu születésnapjára szerettem volna egy gyorsan elkészíthető mégis mutatós tortát készíteni, aminek az ízvilága a kedvenc sütijének a zserbónak az aromáit foglalja magában. Emellett arra is törekedtem, hogy a piskótalapot legalább 3 részre lehessen vágni, - ezzel is imitálva a zserbó rétegeit - így nem a jól bevált piskóta receptemet használtam, hanem egy masszívabb tartású keveréket kereste, amit Kiskuktánál találtam meg.
 
 
Hozzávalók: (26 cm- es tortaformához)
Tészta:
- 4 tojás
- 200 g liszt
- 1,5 dl olivaolaj
- 1,5 dl tej
- 150 g darált dió
- csipet só
- 200 g cukor
- 80 g vaníliás cukor a tojásfehérjéhez
- 1 cs sütőpor
 
Töltelék:
- fél üveg házi sárgabarack lekvár
 
Külsejére:
- 150 g keserűcsoki
- 2 ek olívaolaj
- 2 ek főzőtejszín
 
Dekorációhoz:
- Dr. Oetker dekortoll fehércsokis és karamellás ízben

 
Elkészítés:
A tojásokat kivesszük a hűtőből és hagyjuk, hogy szobahőmérsékletűre melegedjenek. A lisztet a sütőporral összekeverjük és átszitáljuk, majd hozzákeverjüka  darált dióhoz. Mindez ahhoz kell, hogy a piskótánk állaga megfelelő legyen. A tojásokat ketté választjuk, a sárgáját a cukorral kifehéredésig keverjük. A fehérjéket habbá verjük, majd hozzáadjuk a vaníliás cukrot és így még keményebb állagúvá habosítjuk. A sárgájás keverékhez fokozatosan hozzáadjuk a tejet, olajat és a lisztes, diós, sütőporos keveréket. Végül a habot is kanalanként óvatosan hozzáforgatjuk egy kézi habverő segítségével. A forma alját sütőpapírral kibéleljük, fontos, hogy az oldalát ne vajazzuk meg. A sütőt melegítsük elő 170 fokosra. A tésztánkat öntsük a formába és egy kicsit folyassuk körbe a szélén, hogy magasabban legyen mint a tészta szintje, így segítjük a piskóta felemelkedését. Kb. egy órán át sütjük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy teljesen átsült e. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni és egy éles kés segítségével körbevágjuk az oldalánál, hogy ki tudjuk venni a formából, majd az alján lévő sütőpapírt is eltávolítjuk. 3 rétegbe vágjuk és a rétegek közé betöltjük a baracklekvárt. A csokit az olajjal, tejszínnel alacsony lángon felolvasztjuk, ezzel vonjuk be a torta tetejét és oldalát. Behűtjük, majd mikor megkeményedett a dekortoll segítségével megdíszítjük a tetejét.

2014. július 28., hétfő

Madaras kép DIY

Pé nemrégiben hazaállított egy hatalmas vakrámás papír képpel, amin egy nem túl mutatós hegy volt látható. Gondoltam egyet és egy korábban eltárolt ötletet alapul véve nekiláttam, hogy kicsinosítsam kicsit. Most az egyik szekrényünk tetején látható, ahol a mögötte lévő nem túl csinos papírdobozokatt hivatott eltakarni ;) Nekünk nagyon tetszik a végeredmény!


Amire szükség volt:
- decoupage ragasztó
- ecset
- egy régi tankönyvem lapjai
- fekete alkoholos filcek: vékony és vastag
- sablonok a madarakhoz és a házikóhoz (neten keresgéltem és kinyomtattam néhányat, ami tetszett)
- olló



Elkészítés:
1. A decoupage ragasztóval bekenjük a befedni kívánt felülete, ráhelyezzük a papírlapot és az ecsettel a tetejére is felviszünk egy réteg ragasztót. Óvatosan, nehogy elszakadjon a papír és törekedve arra, hogy ne legyen gyűrődés.
2. Mikután befedtük az egész felületet a papírlapokkal ízlésesen kuszán, utána egy napig hagyjuk száradni. Majd levagdossuk a túllógó részeket.
3. Kinyomtatunk néhány madárkát sablonnak, ezeket körbevágjuk. Én ügyeltem rá, hogy ne legyen két egyforma  a képen, de méretben nagyjából hasonlóak legyenek.
4. A megszáradt felületre ceruzával felskicceljük a fa ágait.
5. A madárkákat ráültetjük az ágakra, így kialakítjuk a kép összhatását.
6. Körberajzoljuk a madárkákat is ceruzával.
7. Kiszínezzük az egészet az alkoholos filcekkel. Én végül még néhány levelet is rajzoltam a fákra, hogy ne legyenek olyan kopaszok.

Jó szórakozást hozzá ;)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...