Azért magyaros, mert egyáltalán nem autentikus ázsia ízvilág született ebből a kombinációból. Még az IKEA- ban vettünk pár hónapja előfőzött, fagyasztott, fejes mini garnélarákokat, amiket most Pé kérésre elkészítettem. Úgy volt, hogy segít nekem az előkészítésében, de el kellett mennie számítógépet szerelni egyik ismerősünkhöz, így egyedül martadtam egy csomag szemes, csápos, apró lábas jószággal. Azt hiszem egy jódarabig nem fogok újra nekiveselkedni efféle éteknek, bár ízletes végeredmény született, de engem azért nem nyűgözött még le százszázalékosan a garnéla, hiába imádják oly sokan, pedig nem először kóstoltam.
Hozzávalók: (2 személyre)
- egy zacskó mélyhűtött fejes, apró garnélarák
- két marék fagyasztott zöldborsó
- 1 kissebb tv paprika
- 1 kissebb paradicsom
- 1 ek fokhagymagranulátum
- 3 ek osztriga szósz
- 4 ek frissen facsart citromlé
- 1 kk reszelt citromhéj
- só
- 75 g ázsiai tészta
- 1 marék szezámmag
- 1 ek olivaolaj
- 2 ek chilis méz
Elkészítés:
A garnélákat megfosztjuk a fejüktől és a páncéljuktól, sőt még a bélcsatornájuktól is, ha fekete színű. Vokban olajat hevítünk, amiben kicsit mepirítjuk a vékonyan felvágott paprikát, majd rádobjuk az apró kockákra vágott paradicsomot és a borsót. Ehhez hozzáadjuk az osztiga szószt és a citrom levét meg héját. Mikor a borsó már kezd összeesni jöhet rá a garnéla, a méz és a fokhagyma, így hagyjuk a tűzön pár percet, hogy összeérjenek az ízek. Ezalatt megpirítjuk a szezámmagot és az ázsia tésztához sós vizet forralunk. Mikor a víz már lobog levesszük a tűzről, majd beledobjuk a tésztát és pontosan 4 percig hagyjuk benne állni, utána leszűrjük és hozzáönjük a garnélás keverékhez kb. 1 dl főzővízzel együtt. Így melegítjük kicsit és még forrón szezámmaggal megszórva tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése